Az ember – védekezésből és félelemből – sokszor kiszámíthatatlan magatartásra is képes. Ezeknek a félelmeknek és a gyakran kialakuló védekezési formáknak a hátterében általában kommunikációs zavarok, generációkon át öröklődő attitűdök, előítéletek, akár nemzedéknyi időszakokon át befejezetlenül maradó feladatok, önértékelési problémák stb. húzódnak meg.
A személyiségfejlesztő tréning során a csoport közegében az egyén akár akar, akár nem, folyamatosan megjeleníti magát, még akkor is, ha hallgat. A lényeg nem az önmaga szerepeltetésének a ténye, hanem a mikéntje, vagyis hatékony, célirányos stb. volta. Önmagunk megmutatásával rengeteget nyerhetünk elsősorban a növekvő önismeretünkkel. Paradoxnak tűnik, de igaz, hogy önmagunkat annyiban ismerhetjük, amennyire mások által megismertetünk.
A növekvő önismeretünk mellett önmagunk megmutatásával javulnak kapcsolataink, mivel közelebb kerülünk másokhoz, javul a kommunikációs készségünk. A verbális kommunikáció tartalmi köreinek gyakorlásával és a hallgatás aktív, empátiás, nyitott, tudatos formáinak elsajátításával próbáljuk hatékonnyá tenni a csoporttagok kommunikációját.
A tréning témakörei:
- 1. Az önismereti szint feltérképezése,
- 2. A személyiség legfontosabb összetevőinek elemzése,
- 3. Saját kommunikációs szint felmérése,
- 4. Mások kommunikációs szintjének bemérése,
- 5. Mások gondolkodási szempontjainak átvétele,
- 6. Meggyőzés, befolyásolás,
- 7. Konfliktuskezelés,
- 8. Versengés és együttműködés,
- 9. A csoportmunkát gátló tényezők feltárása,
- 10. Kapcsolatépítés.
